All You Can Tour

Szolgáltatások

Terepjárós túrák

Felújított GAZ-69 típusú járgányokkal járhatjátok körbe a panorámás balatonparti utakat, régi templomromokat, kilátókat és forrásokat látogathattok meg az erdőben vagy kulturális városnézés keretein belül hallgathattok egy kis történelmet. Ez mindenen átmegy!
Ajánlott: családosoknak, csoportoknak, fiataloknak, idősebbeknek egyaránt Nem ajánlott: gerincproblémával élőknek, bizonyos mozgásszervi problémák esetén mindenképpen beszéljetek a gépkocsivezetőkkel
Időtartam: 20- 40 perc
Kutyabarát: ✅
Bababarát: ✅

Kajak túrák

1-2 és 3 személyes felfújható kajakokkal kelünk útra a Balaton vizén, a vízreszállás helyszínét pedig Ti döntitek el. Balatonfűzfőtől egészen Balatonfüredig bárhol rámehetünk a vízre, evezésünk témáját ettől tesszük majd függővé. Ha szeretnétek, átevezhetünk Tihanyba, leshetünk vízimadár-költőhelyet a nádas szélén, evezhetünk teljesítmény céljából vagy akár meglátogathatjuk a Fogas névre keresztelt, közel 100 éves süllyedő hajóroncsot is.
Ajánlott: családosoknak, aktívan pihenőknek, pároknak, felfedezőknek
Időtartam és táv: megbeszélés szerint, 1,5-6 óra bruttó evezés (1-5 óra tényleges evezés), 6-30 km
Kutyabarát: ❌
Bababarát: ❌

Kerékpártúrák

Profi minőségű elektromos és analóg bringákkal szelhetitek át akár a Balaton teljes északi partját, vagy csak egy-egy eldugottabb, de annál izgalmasabb és lelket gyönyörködtetőbb szegletét, legyen szó országúti vagy terepbringázásról. Természetesen alternatív, eldugott útvonalakon, a zsúfolt, turisták által intenzíven látogatott részeket mellőzve.
Kerékpáros túravezetőt is igénybe vehettek nálunk, illetve meghatározhatjátok a túra jellegét, mint például teljesítmény-, élmény-, gasztro-élménytúra. Sőt, ha van bringátok, de nem ismeritek a környéket, akkor is szívesen rendelkezésetekre állunk.
Ajánlott: 6 éves kortól, fiataloknak, idősebbeknek, aktív és kényelmesebb életmódot folytatók egyaránt megtalálhatják a saját igényeiket
Időtartam és táv: 1,5-6 óra bruttó tekerés (1-4,5 óra nyeregben töltött idő), 20-120 km
Kutyabarát: ❌
Bababarát: ❌

Kalandtúrák

Szívünk egyik csücske a kihívásokkal teletűzdelt erdei akadálypályák és ügyességi játékok vegyítése egy kis természetjárással. A játszós ruha és a kullancsriasztó szpré erősen ajánlott! A túra nehézségét és hosszát tekintve többféle verzió közül választhattok, minden túra személyre szabható és a résztvevők igényeinek és fizikai képességeinek megfelelően együtt találjuk ki.
Igény szerint helyi termelőktől származó étellel-itallal fogadjuk a túrázókat, erdei piknikre is van lehetőség.
Ajánlott: kisgyermekeseknek, örökmozgóknak, baráti társaságoknak, játékos felnőtteknek
Időtartam és táv: 1,5-6 óra, 4-16 km a túra jellegétől függően
Kutyabarát: ✅
Bababarát: ✅

Borvacsora, borkóstoló

Zánkai borászattól, a minőségi múltra visszatekintő Lídia Borház tételeiből válogathattok kedvetekre fehér, vörös, rosé és gyöngyözőborokat, maga a borász társaságában. Ínycsiklandó szavaival és ételpárosítási tanácsaival András még ízletesebbé varázsolja a folyékony szőlő vérpezsdítő világát.
Másfelől tematikus pincetúrákra is szívesen elkalauzolunk Titeket, ugyanis sok-sok pince, vincellér és sommelier várja tárt kapukkal az érdeklődőket a Balaton-parton, érdemes meglátogatni néhányat!

Falusi vendégasztal

Tudtad, hogy a Balaton északi partján több falunyi őstermelő végzi szívvel-lélekkel a munkáját nap, mint nap és finomságaik csak arra várnak, hogy kíváncsi ízlelőbimbókkal való katartikus találkozásukkor szétolvadhassanak éhes vendégeik szájában?
Találsz itt mindent, mi szem-szájnak ingere: bivalyszalámi, házi kecskesajt, tökmagkrém, több kilós csemegeszőlőfürtök, édes és száraz borok tömkelege, egzotikus pálinkák, akácméz, füstölt húsok és kovászos kenyerek.
Kedves vendéglátóink majd gondoskodnak a nap végi mozgásképtelenségedről! S ha annyira megfáradnál, autentikus parasztházukban örömmel dunyhát-paplant tesznek fejed alá.

Csapatépítő programok

Céges vagy egyéni csapatépítéssel is fordulhatsz hozzánk. Ha szeretnétek feszegetni határaitokat vagy beosztottjaidnak szereznél egy maradandó élményt, ez a te pontod! Meggyőződésünk szerint a csapatépítés akkor a legjobb, ha tartalmaz ügyességi játékokat, gondolkodást és csapatmunkát igénylő feladatokat, kihívást és sikerélményt, meg persze kínkeserves szívatásokat! Erősen javasoljuk a mobiltelefon mellőzését és a gyermeki játékosság és kreativitás előtérbe helyezését!

Vitorlázás

Egy kis nyíltvízi kikapcsolódásra vágysz vagy a gasztrovitorlázás szerelmese vagy? Vedd fel velünk a kapcsolatot és élvezd a visszafogott családi túrahajók vagy a luxusfelszereltségű katamaránok összehangolt játékát a vízzel és a széllel! Egyes hajókon lehetőség van csapatépítés lebonyolítására is, természetesen catering szolgáltatással.
Időtartam: 1-6 óra
Kutyabarát: ✅
Bababarát: ✅

Szabadulókaland

Ez a megelevenedett csapatjáték a legkomplexebb szolgáltatásunk. Képzeld el, hogy egy olyan táblajátékot játszol a barátaiddal, amelynek a terepasztala a Bakony és a Balaton-felvidék. Minden egyes alkalommal más és más kihívásokkal kell szembenézniük az indulóknak, mi pedig igyekszünk a lehető legtöbb kreativitást, nehézséget és nem utolsó sorban élvezetet belevinni. A játék egy központi történetre épül, amibe a játékosok belecsöppennek, majd ahogy haladnak előre, egyre gyarapodó információik alapján hoznak döntéseket és bogozzák ki a történéseket. A társas csapatmunkát igényel, nem versengés jellegű, ezért csapatépítésnek is kiváló. Megoldandó feladattípusok: tárgyak megszerzése, elnyerése, egymás kiszabadítása, spontán, kreativitást igénylő helyzetek megoldása (juss el valahogy 30 km-rel arrébb, stb…), útvesztő, erős fizikumot igénylő kihívások, szellemi és logikai feladatok, éjszakai bátorságpróba, kocsmai kihívások, hegymászás, állatokkal való érintkezés. Igény szerint változtatható a társas tematikája és egyes elemei kivehetőek, saját igény szerint bővíthetőek. A feladatokra megannyi választás és megoldás létezhet, minden egyes döntésetekkel másfelé megy tovább a sztori.

Néhány info a játékról:

-időtartama igény szerint 1-3 nap

-szállás, vacsora és indulócsomag az árban, ezekről tájékoztatást, képeket és lokációt a kpcsolatfelvétel után küldünk

-igény szerint bőséges reggelit is biztosítunk

-bejárandó terület: Veszprém 35 km-es körzete

Játékszabályok:

-18 éven aluliak csak nagykorú felügyelete mellett vehetnek részt a játékon

-mindenki csak saját felelősségére vehet részt a játékban

-a kalandozások során felelősségteljes feladatok is várnak rátok, erre kiemelten figyeljetek (ne vezessetek ittasan, ne kövessetek el szabálysértést, bűncselekményt, vigyázzatok egymás és saját testi épségetekre)

-ételérzékenységet, különleges étrendet előre kérjük jelezni

-a játék igényét legalább 1 héttel előre jelezzétek, különben nem tudunk száz százalékos élményt nyújtani

Ár: 22.000 + ÁFA/ fő/ nap-tól, a fentebb leírtak és a játék bonyolultságától függően.

Többnapos játék esetén a második nap árából 10, a harmadik nap árából 20% kedvezményt adunk. 

8-10 fő esetén további 5% kedvezményt adunk legalább 2 napos játék befizetése után. Hosszabb időtartamra és/ vagy több fő esetén egyedi ajánlatot adunk extra játékelemekkel.

 

További szolgáltatások

Idegenvezetés Veszprémben és a Balatonparton